Az Adamas® BPMS rendszer

„Az ügyfél a céljaira fókuszáljon, ne a problémáira”

Bevezetési módszertan

Egy új rendszer költségének csak kisebb része a technikai megvalósítás költsége (fejlesztés, tesztelés, betanulás, licencek), a nagyobb költség a befogadás elvégzése, szervezet felkészítése a változásra, az új működés kialakítása

A mai világban nem csak azért nem működnek a klasszikus modszertanok (tervezés és bevezetés elkülönítése), és sikeresebbek az iteratív megközelítések (lásd lean), mert a fejlesztés elkészülte alatt a megcélzott üzleti cél már lemozdulhat, hanem azért is, mert a bevezetés folyamatában a felek sokat tanulnak, és a lehetőségek megismerésével akár jelentősebb szkóp módosulások is előállhatnak, úgy, hogy az mindkét fél által optimálisabb, mint a kiinduláskor elfogadott célmeghatározás

Ezért mi a klasszikus módszertanoktól eltérően rugalmasan kezeljük a szkópot (természetesen a felek közös megegyezésével), ami által lehetővé válik, hogy sokkal pontosabb (és hasznosabb) átadandó eredmény-meghatározás szülessen

Mivel nincs szükség programozásra az Alkalmazás létrehozásához, a normál bevezetés során mindössze 2 személy szükséges az Alkalmazás elkészítéséhez. Egy tanácsadóra, aki megérti az ügyfél igényeket, megfogalmazza az elkészítendő üzleti funkcionalitást, bemutatja és oktatja a rendszer használatát. A másik személy egy Adamas konfigurátor, aki létrehozza a szükséges adatbázis-struktúrát, felparaméterezi az üzleti szabályokat és felhasználói felületeket. Ezzel a legrövidebb lesz a megértési út

Természetesen nálunk is léteznek klasszikus szerepek, csak a mértékük, így költségük kicsi – ilyen pl. a rendszertervező, adatbázis-szakértő, minőségbiztosító, oktató, tesztelő, dokumentáló, infrastruktúra szakértő, szakmai specialisták.

Az alábbi ábra bemutatja az ADAMAS® bevezetési projektek fő szakaszait és az azokhoz kapcsolódó erőforrásokat (Az ábra megfelelő részeire kattintva kapcsolódó magyarázó szöveg jelenik meg):